Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2010

长征 - A hosszú menetelés

Kép
Így örült mindenki, aki részt vehetett 1934-35 során a "hosszú menetelés" wellness akción, mezítláb a tibeti-fennsíkon, víz és élelem nélkül egyfajta méregtelenítő túra keretében. Annak ellenére, hogy kedvem lett volna lehúzni szakdolgozatom a rötyin, egyelőre elég pozitív kritikát kapott. Megosztok hát belőle még egy érdekes szeletet, mely a Chángzhēng-et, vagyis a hosszú menetelést tárgyalja. Mármost az előzményekről csak annyit, hogy 1927-ben felbomlott a kínai komancsok és a nemzeti párt, a Guomindang egységfrontja, melyet követően Jiang Jieshi (Csang Kaj-sek) rendre szadomazo jellegű büntetőhadjáratokat folytatott a KKP ellen, és ez odáig fajult, hogy koncentrikus erődrendszerek formájában akarták bekeríteni a tanácskörzeteket; ami olyannyira jól sikerült nekik, hogy Maóéknak menniük kellett. Ha már elindultak, hát kocogtak tizenkétezer kilométert hátborzongató körülmények közepette, mely egy metaforikus dimenzión a hatalom egyelőre távoli mezsgyéjére vezette őket. Szóva

A gésákról vol. 2

Kép
Minthogy anno mondottam volt, megvizsgáljuk a gésák mezítelen valóságát. Nos, elsőként is a kimono előtt érdemes lenne talán a gésa társadalom mögé nézni egy kicsit. Közösségük nem túl meglepő módon matriarchális vonásokat mutat, egy nagyasszony áll az élen (éppúgy, mint a drow elfeknél ), és ennek megfelelően viselkednek, mint aki mindenek fölött áll. K yoto -ban összesen öt gésa-negyed található, amik hanamachi -ként, vagyis 'virág városként' ismeretesek. Ezek közül háromnak ( Gion, Pontocho, Kamishi chiken ) egész jó reputációja van a másik kettőhöz ( Gion Higashi, Miyagawa ) képest. Csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak e szolgáltatások igénybevételét, minekutána a tárgyalt perszónák elképesztő összegekért dolgoznak. A gésa világ spektrumának másik vetületén tanyáznak a fürdős-gésák , akik nevükhöz illően fürdőházakban foglalatoskodnak, és a legtöbb japán egyszerű kurvaként néz le rájuk. Rendszerint egy kevésbé fontos pártfogó gardírozza őket (mármint hogy jár ho