Kamakura

Nemrégiben ismételten a japán fővárosban jártam, egy napot pedig kirándulásra szánhattunk, így esett Kamakurára (鎌倉) a választás, hisz Tokyo közelében található, a városban pedig számos látnivaló. A kis városka valaha Japán politikai fővárosa volt, az elmúlt hétszáz évben viszont sok víz lefolyt a Dunán is, meg a Sumidán is. 
Shanghai után mindig elcsodálkozom rajta, mily kék az ég!
A templomvadászat első kiszemelt célpontja a Tsurugaoka Hachimangū (鶴岡八幡宮) nevű impozáns sintó szentélyre esett, mely nem pusztán a Hachiman (八幡神) japán mitológiai entitás, a japánok védelmezőjének számára emelt objektum, de a Tendai-buddhista templomként is funkcionált. 
Vittem az újabban elmaradhatatlan üveggolyóm. 
A templom lencsevégre kapását követően a város igazi nagy kapását, a Daibutsu (大仏 ) Nagy Buddháját szemeltük ki, mely 13 méterével a második legnagyobb Buddha-szobor Japánban, a Tōdai-ji (東大寺) után. 
Amitābha Buddha bronzból készült szobrának készítését 1252-re datálják, eredetileg egy csarnokban kapott helyet, melyet számtalanszor elpusztítottak a nagy viharok, egy 1498-as tsunami után a japók már szartak bele, nem építették újra, egyszerűen kültérivé nyilvánították. Így maradt a mai napig. 
A következőleg megvizsgált célpont a város egy másik szintén jelentős temploma, a Hase-dera (長谷寺) volt, mely a Tendai buddhista iskola után a Jōdo-shū (浄土宗) "tiszta föld" irányzat kezelésébe került. Gyönyörű kert és kilátás dukál hozzá. 
Jókedvű jizó trió
Mivel még kora délután volt, Kayoko felvetette, hogy kimehetnénk még a nem túl messze lévő Enoshima (江の島) félszigetéhez, így is tettünk sokad magunkkal.
Japán nyugdíjasklub vérprofi gépekkel. 
Enoshimát korábban teljes egészében Benzaiten (弁才天), a zene és szórakozás buddhista istennőjének szentelték, emellett pedig kedvelt üdülősziget is. 
Enoshima beach, háttérben a Fuji
A gyors vizit és némi kaja után estére visszamentünk Tokyóba. Nyáron érdemes lenne visszajönni a tengerpartra. Még több fotóért klikk a flickr oldalamra

Kapcsolódó bejegyzések: 

Nikkō-beszámoló - sógunok misztikus sírhelye


Korábbi tripek Tokyóban - tavaly és azelőtt

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

A kínai írásjegyek