Bejegyzések

dji spark címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kirifuri-felföld

Kép
Őrült dilemma súlyos malomkövei őrölték, s szilánkokra forgácsolták lelkem végig a múlt hét során. A dilemma tárgya pediglen, hogy mit vigyek magammal a hétvégi kirándulásra Nikkō ba.  Ugyanis nemrégiben szereztem egy Osmo Mobile 2 -t, amit mindenképpen szerettem volna tüzetesebben kipróbálni, csakhogy tudniillik a tasak, amivel jön, némileg drabális a szerkezet egyébiránt nem túl nagy voltához képest. Na mármost drónt biztosan vinni akartam a felföldre, és azon a kalkuláción kaptam magam, hogy a drón, az Osmo, és a D610 már objektív nélkül sem fér be a Lowepro 400 AW-be. A kisördög, azaz a józanész pedig azt súgta, hogy a Nikont otthon kell hagyni.  Soha nem utaztam még Nikon nélkül . Polgárpukkasztó volt maga a gondolat is otthon hagyni, de hát a tököm vigyen annyi cuccot, főleg hogy már tudtuk pár nappal az út előtt hogy újfent esni fog - talán egyáltalán nem sikerül majd fotózni, ez is benne volt a pakliban. Mindenesetre, amikor pakoltam be a táskába, a polcon pihenő D610

Shimoda

Kép
Az 1850-es években Japán még mindig izmoskodott hogy nem kér a külvilágból, aztán Matthew Perry s ama fekete hajóinak noszogatására megnyitották Shimoda kikötőjét. Majd Yokohamát is, és Shimodát pedig bezárták. Ennyi háttérsztori talán elég is lesz, mi több nem érdemes azon búslakodni, hogy mi történt Bakumatsu (幕末) korszak alatt, hiszen Shimoda a mai napig egy közkedvelt tengerparti nyaralóövezet. A salaryman számára a tōkyō-i nyár a 18 szintes buddhista pokol 19. szintje. Öltöny-nyakkendőben rohangálni a perzselő napon összeaszalódott emberszőlők szarkofágjában szégyenletesen szar.  A Yamanote vagonjaiban Guernica-üzemmódban transzportálódván vizet vizonáltam. Nagyon sok vizet, amiben úgy úszhatok, mint egy delfin.  Szóval efféle gondolatsorok közepette keveredtünk el végül Shimodába, ahol végre delfinné változhattam. Nem vittem sok cuccot, csak egy táskányi felszerelést, goprókat, sparkot, a D610-et, egy 50-est, és hát muszáj volt a 80-200-at is, hogy K