Bejegyzések

magyarok Shanghaiban címkéjű bejegyzések megjelenítése

Bozóky Dezső: Két év Keletázsiában

Kép
Dr. Bozóky Dezső (1871-1957) életének tagjei a főtörzsorvos, hajóorvos, világutazó, és a fotográfus lenne, hiszen a rendeltetését illetően bár hajóorvos volt, s nem mellesleg aktív fotográfus , és egyike kevésbé ismert magyar világutazóinknak is. A Monarchia haditengerészében 1907–1909 között teljesített katonai szolgálatot a Távol-Keleten , mely során Kínába, Koreába és Japánba is eljutott.  Életéről bár nem sokat lehet tudni, annyi bizonyos hogy a nagyváradi születésű Pilismaróti Bozóky Dezső 1895-ben szerezte meg az orvosi diplomáját Budapesten, egy pár évre rá pedig 1904-ben került be az osztrák-magyar haditengerészet kötelékébe. Első hosszabb útja a Taurus gőzős fedélzetén Konstantinápolyba (a mai Isztambulba) vezetett az osztrák-magyar nagykövetség ellátására. Ezt követően egy még hosszabb tengeri utazás következett a 1907-ben, mely során 26 hónapig járta a Távol-Keletet a Szigetvár, a I. Ferenc József és a Leopárd nevű hajókon szolgálva. A távol-keleti expedícióval a M

Hudec nyomában vol.1. - Normandie apartments

Kép
Többször is elsétáltam a képen látható épület mellett anélkül, hogy különösebb figyelmet szenteltem volna neki, ám nemrégiben tudtam meg, hogy mint oly sok más egyéb objektum Shanghaiban, szintén egy magyar építész, Hudec Laszlo (aka Hugyecz László) munkáját dicséri. A most induló sorozat keretében pedig igyekszem majd levadászni illetőleg bemutatni 1918 és 1945 közötti shanghai-i tartózkodásának munkásságát, ám előtte ildomos volna néhány szót ejteni az alkotóról is.  Hudec László 1893-ban született Besztercebányán Skultéty Paula és Juraj Hudec gyermekeként, a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett 1914-ben, s lett a Magyar Királyi Építészkamara tagja is egyben. 1916-ban, az első világégés során orosz fogságba, majd egy szibériai börtöntáborba került, ahol hamar felfigyeltek tehetségére és nyelvtudására, ekképp rövidesen építészeti munkákkal bízták meg. A csodálatos körülményeket 1918-ig élvezte, mikor is egy fogoly-áttelepítés közepette megköszönte a lehetőséget, de a kínai határ