Bejegyzések

tengu címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kurumayama 車山

Kép
Idén másodjára jártunk Naganóban, ezúttal a Kurumayamát (車山) kerestük fel a Japán Alpokban, mely egyébiránt nem túl ismert, de anyósék számára kedves hely, kifejezetten az ott található hütte, melyet már a kilencvenes évek óta rendszeresen látogattak, s töltötte ott gyerekkorának szép emlékeit asszony és a sógorok is. A hütte tulajdonosa egy idős pár, ki már a család jó barátjává vált az évek során, és mivel elég idős házaspárról van szó, anyósék tudtára adták hogy jó lenne még az idén elmenni hozzájuk egyszer, mert nemsokára lelövik a rolót koruknál fogva. Szóval bepattantunk a kocsiba és irány a hegyek, 3,5-4 órás út Tōkyōból , és bár már végre felénk is beköszöntött a kellemes őszies idő, és végre hűvösebb van, itt a hegyekben 1915 méteren még délután is csak 7 fok volt.  Megérkezésünk után elmentem futni, hiszen ki kellett használni e kilátást a horizonton tespedő ormokra - a hírös ún. Venus Line (ビーナスライン), majd az ósdi, ám hangulatos hütte forró fürdőjében sous-videáltam magam k

Shimokitazawa Tengu-fesztivál

Kép
Nagy Tengu (大天狗) Minden év késő Januárjában / Február elején kerül megrendezésre Tokyo Shimokitazawa városrészében a Tengu-fesztivál (しもきた天狗まつり), mely a japán mitológia harcias hegyi entitása, a tengu tisztelében zajlik. A tengu alakja a japán folklórban őrző-védő szerepet tölt be, s köztudott hogy jobb nem packázni velük.  Tengu mester (天狗様) - a hosszú orr a tengu egyik legfőbb ismérve Az évenkéti shimokitazawai tengu-buli a Shinryuji (真龍寺) templom közelében szokott volt megrendezésre kerülni, a környező szűk utcácskák a legkevésbé sem alkalmasak a végighömpölygő tömeg egyenletes eloszlására, ergo mint minden jó japán matsuri esetében, készüljünk egy mérsékelt fokú internálótábort idéző hangulatra. Ő a varjú-tengu (烏天狗) A tengu-matsuri voltaképpen a Setsubun (節分 " évszak választó ") - afféle előtavaszi ünnep (melynek ünneplése minden év Február 3-ra esik) - celebrálása, mely a sprirituális megtisztitásról, az elmúlt esztendő rossz dolgaitól va